2016.07.25. Az embergyűlöletről
“Sok gyengeségem van, talán több is, mint ami mérsékelt világpolgári szívvel megengedhető, de az soha, még legrosszabb pillanataimban sem fordult meg a fejemben, hogy – amint mondani szokás – szeressem az embereket. Mégis mit szeressek rajtuk? Az ember mint olyan rosszul öltözik, nem tud normálisan közlekedni, és drámaian büdös a lába. Egyenesen gyengeelméjűnek kell lenni ahhoz, hogy valaki baráti érzelmeket tápláljon egy olyan lény iránt, ami szemrebbenés nélkül a vesédbe könyököl a svédasztalnál, fülhallgató nélkül hallgatja kedvenc slágereit a helyközi járaton, településeket ékszerdoboznak minősít, löncshúst eszik, népirtásokat és flashmobokat szervez, intrikál, földszinti lakása ablakából figyel, nehogy valaki megsértse a hulladéktároló használatára vonatkozó szabályokat, és imaginárius “jogaira” hivatkozva a legalávalóbb fajtársait bízza meg az országa vezetésével. “Egyetlen vágyam, hogy rokonod legyek, óh ember!” Sokat tűnődtem azon, hogy létezhet-e ennél középszerűbb mondat a világon; aki valóban nem kíván mást, mint hogy kapcsolatot létesítsen a teremtés legrettenetesebb részével, az tényleg csak azt érdemli, hogy az idők végezetéig ortopéd papucsok csattogjanak a fülébe.”
“Egy közösség szellemi nívóját alapesetben mindig legalacsonyabb rendű tagjai lövik be.”
http://batiszkaf.blog.hu/2016/07/07/a_nep_gyuloleterol
atyafipeca.hu 
“Szeretet – hány ezer évig használhatatlanná lett ez a szó. Hány ezer évig kell ezt a szót mosni, tisztítani, javítani, nemesíteni – hány ezer évig kell szeretni, amíg ki lehet gyűlölni belőle mindazt a nyomorúságot, amit kétezer év alatt beleraktak. Nem tudok hozzányúlni borzalom és undor és irtózat nélkül. Nem tudok szeretni.
Embertelen lettem. Távoli, hideg, kegyetlen, kemény, szigorú, magányos. Sohasem fognak tudni fölfedezni, hiszen mindenem itt van.”
Az idézet Hamvas Béla tollából származik.