2016.08.12.
“A nagy igen a halál igenje. Többféleképpen mondhatjuk ki…
Vannak nappali kísértetek, akik jelen nem levésük martalékaként, félrehúzódva élnek, nesztelenül lépkednek az utcán, rá se pillantva senkire. Nem honol nyugtalanság a szemükben, a mozdulataikban sem. A külvilág megszűnvén létezni meghajolnak minden magányosság előtt. Figyelmetlenségüket, elkülönülésüket oltalmazva, egy be nem jelentett világegyetem polgárai, mely a soha nem hallott emléke és egy bizonyosság fenyegető közelsége között helyezkedik el. Mosolyuk ezer legyőzött ijedelmet idéz fel, a borzalmon diadalmaskodó kegyelmet; a dolgok között haladnak, átjárnak az anyagon. Elérték az eredeteiket? Vagy a világosság forrásait fedezték fel önmagukban? Nincs vereség, nincs győzelem, mely megrendítené őket. Függetlenül a naptól, beérik önmagukkal. A Halál megvilágosította őket.”
Cioran (Batiszkáftól “lopva”)
atyafipeca.hu 
Nietzsche pedig így:
„Mélabús boldogság, hogy ezeknek a kis utcáknak, igényeknek, hangoknak a zűrzavarában élhetek: mennyi élvezet, türelmetlenség, vágy, mennyi szomjas élet és életittasság bukkan itt fényre minden pillanatban! És mégis, mily hamar elcsöndesülnek e zajongók, élők, életre szomjazók! Mind mögött ott az árnya, sötét útitársa! Mintha mindig a végső pillanatot élnék egy kivándorlóhajó indulása előtt: több a mondanivalójuk egymásnak, mint bármikor, szorongat a perc, a sok lármán túl türelmetlenül vár az óceán és sivár csöndje – oly mohó, oly biztos a zsákmányában! És mindenki, mindenki azt hiszi, hogy ami eddig volt, az semmi vagy kevés, a közeli jövő a minden: s ezért ez a sietség, ez a kiabálás, ez az egymást túlharsogás és egymás rászedése! Mindenki első akar lenni ebben a jövőben – és mégis, az egyetlen, ami biztos és mindenki számára közös ebben a jövőben, az csak a halál, a halál csendje! Milyen furcsa, hogy ennek az egyetlen bizonyosságnak és közös sorsnak jóformán semmi hatalma sincs az embereken, és ők a lehető legtávolabb vannak attól, hogy a halál testvérének érezzék magukat! Boldoggá tesz, ha látom, hogy emberek egyáltalán nem akarnak a halálgondolatról gondolkozni! Szeretnék valamivel hozzájárulni ahhoz, hogy még százszor gondolkodásra méltóbbá tegyem számukra az életgondolatot.”
Ezt ismerem. 🙂
Jó, hogy ez a két idézet egymás mellé került.
Cioran és Nietzsche… Megmutatják a könyörtelen valóságot, de képtelenek elindulni felfelé. Nietzsche emberfeletti embere tulajdonképpen emberalatti emberré válik a bilincsei nélkül, önmaga bírájaként, ahol a levegő ritka és fagyos. A “sápadt bűnöző” esete itt fokozottan igaz. Lsd. Meglovagolni a tigrist.
Legy”ünk” őszinték önmagunkkal szemben. Ki van előrébb? Az ember, aki öntudatlanul, vidáman zabálja a sört és a virslit, vagy az ember, aki ráébred a világ hiábavalóságára, akit megérint a transzcendencia dimenziója, de nem tud vele mit kezdeni, vagy csak elvéti a célt. “Ki” van “előrébb”?
Az igazán nagy veszély mindig azokra leselkedik, akikbe szorult valami felülről. Erre Nietzsche “esete” is kiváló példa.
Legy”ünk” őszinték, a “ki van előrébb” itt irreleváns, a pragmatikus, tehát jutalomorientált, tehát megvezetett gondolkodás sajátja: rögeszme, mely az emberi létállapot és annak minden történését pozitív-negatív előjellel akarja ellátni. 🙂
“Res, non verba”, vagy ahogy a Mahábháratában: “Élj a tettben, a kötelesség művében!”. Amúgy Nietzsche után szabadon, szépek azok az általmenők akikre nagy veszély leselkedik, még ha el is vétik a célt. 🙂
Egy helyütt egyébként Nietzsche hivatkozik Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című művének első részére,melyben Alexandrosz és Julius Caesar életét írja le a szerző azon határhelyzetek tükrében, melyek során tettben, szóban személyiségük megnyilatkozni kényszerült, így felfedve valódi kvalitásaikat és tévedéseiket. Kíváló és érdekes módon könnyen elérhető mű, mely példaként szolgál a bilincsek nélküli, önmaga bírájaként – ha nem is tévedés nélkül – élő Emberről.
Amúgy a transzcendencia által megérintett, és a létezés káprázat és játék voltára ráébredt ember kétségkívül nehezebb helyzetben találja magát, mint sör és virslipusztító társai.
“Si tacuisses, philosophus mansisses.” – szigorúan magamra értve: https://atyafipeca.wordpress.com/2016/08/21/julius-evola-meglovagolni-a-tigrist-reszlet/
Köszönöm a szembesítést!
Én nem tudok mást szembesíteni, csak magamat Önmagammal. 🙂
Éppen ezért a köszönetnyilvánítástól eltekinthetünk. 🙂