Gustav Meyrink: A nyugati ablak angyala

2016.09.13.

“Tegyük fel, hogy van egy próba, amikor ezekkel a generatív erőkkel szembesülnöm kell. Két lehetőség van; Vagy kiállom a próbát, vagy nem. Mi van akkor, hogyha nem állom ki a próbát, mert ez utóbbi érdekes. Ha nem állom ki a próbát, akkor két lehetőségem van. Vagy az azonnali bukás, vagyis halál, (…) vagy pedig annak az erőnek a szolgálatába áll az elbukott, amelynek a próbáján elbukott. Mondok egy példát. Meyrinknek van A nyugati ablak angyala című regénye -rendkívül figyelemre méltó mű-, melyben a főhős beszív egyfajta füstöt (kábítószer), amelynek révén a hétköznapi tudatossága elszakad a testi kondícióktól és akkor szembesül azzal az erővel, ami Chotokalugin hercegnőnek a lényege.” 

(Virág László: Beavatás, Ellenbeavatás c. előadásából)

https://bookline.Gustav_Meyrink_A_nyugati

“Nekem sohasem jelent meg a duplafejű. Soha nem pillantottam meg a karbunkulust. Aki felfelé akar kapaszkodni, az lefelé kell, hogy szálljon, csak így lehetnek az utolsókból az elsők, az alacsonyokból a magasak.”

“Lipotin megfogta a kezemet, baljával a kilincs felé nyúlva. -Az Ön életében is tisztelt barátom úgy van! Persze, Ön egyelőre még csak halhatatlan. Ó, azonban… Lipotin összehúzta a szemöldökét, megszorította kezemet. Ő azonban, vagy mondjuk az egyszerűség kedvéért: én, én örökkévaló vagyok. Minden élőlény halhatatlan, csak nem tudja, mert elfelejti, amikor elhagyja, vagy újra felkeresi ezt a világot -ezért nem is mondhatni róla, hogy örökéletű.”

“John Dee naplójában itt most több oldalon keresztül különös, kuszált, semmiképpen sem reprodukálható jelek következnek, eszelős szimbólumok és számítások, kabbalisztikus betűk és számok. Kísérteties lehelete van ezeknek az oldalaknak, mintha finom méreg szállna ki belőlük ; képtelen vagyok hosszabb időn át nézegetni őket. Világosan érzem, hogy a naplónak ezekbe a lapjaiba maga az őrület van eltemetve, belepréselve, mint herbáriumokba az ősrégi, láthatatlanná vált növénypor. Mint egy ismeretlen fluidum, úgy száll ki belőlük a téboly, s fenyegeti lelki egyensúlyomat. Kora fiatalságom óta mindig erős volt bennem a hajlam, hogy önmagamat kontrolláljam. Ezért most nem hallgathatom el, hogy mennél hosszabb ideig foglalkozom John Roger örökével, antul jobban elvesztem önuralmamat. Lábam alatt elsiklik a talaj. Úgy olvasok, mintha nem a saját szemeimmel nézném a könyvet. Nem én gondolkozom, hanem valami gondolkozik bennem, valami, ami térbelileg el van tőlem választva, nem az íróasztal előtt ülő testemnek része.”

“Az, aki ebben a karosszékben szokott ülni -amelyet most csekélységem foglal el-, az több, mint egy kísértet, több, mint egy élő asszony, több, mint egy évszázadok előtt imádott s évszázadok elfelejtett istennő. Ő az ember vérének úrnője, s aki le akarja győzni, annak le kell győznie vérét. Jegyezze meg magának: Isais és Assja Chotokalugin birodalma a vér és hús birodalma, amelyből nincs menekülés, sem itt, sem amott, sem John Dee magister úrnak, sem John Rogernek, sem Önnek, tisztelt mecénásom, ehhez tartsa magát!

-És a segítség? -kiáltom és felugrom.

-Vajroli Tantra -feleli vendégem nyugodtan, cigarettafüstbe burkolózva. Az ókori gnosztikusok úgy is hívták, hogy visszájára fordítani a Jordán folyását. De ez csak a külső aktusra vonatkozik, amely igaz, hogy különösen szemérmetlen. Ha nem találja meg magától a mögötte rejtőzködő titkot, magyarázatomnak nem lenn több értelme, mint egy üres diónak. A külső aktus, ha egyszersmind a belső szertartás, oly tüzet szít, amelyet nem lehet eloltani. De az embereknek halvány sejtelmük sincs ezekről a dolgokról…”

“Tökéletes biztonsággal lépett ki a hercegnő a földön gyűrűalakban heverő ruhájából. Csodálatosan arányos, halványbronz színű teste, melyet mintha még semmi szerelem nem fosztott volna meg szűzies rugalmasságától, kéjesen tündöklött a fekete szobor mellett. Vad illat áradt szét földön heverő ruháiból, a parfüm, amelyet már ismertem s ami amúgy is túlcsigázott érzékeimet most teljes elkábítással fenyegette. (…)”

-Remélem az eddig mondottakból világosan kitűnt, hogy a pontikus Isais kultuszában minden azon fordul meg, hogy a papi neofiták kíméletlenül tanúságot tudnak-e tenni megrendíthetetlen öntudatukról. Hiszen ennek a misztériumnak az a nagy gondolat az alapja, hogy ellentétben az állatiasan szaporodó Erósz önmagát áruló gyávaságával, csak a nemek egymás iránti gyűlölete -ami maga a nemi misztérium- tudja megváltani a világot, s megsemmisíteni a demiurgoszt. Az Isais-kultusz titkos bölcsessége megtanít rá, hogy az a vonzás, aminek a közönséges ember a nemi pólus felől ki van téve s amelyet nevetségesen szépítő hazugsággal “szerelemnek” nevez -a demiurgosz leghatalmasabb fegyvere, amellyel a természet örök csőcselékét életben tudja tartani. Ezért aljas az úgynevezett szerelem, mert férfit, nőt egyaránt megfoszt egységének szent princípiumától s mindkettőt egy oly egyesülés ájulatába sodorja, amelyből a kreatúráknak nincs más ébredésük, mint az újra beleszületés az alacsony világba, amelyből jöttek s amelybe mindig vissza fognak térni. A szerelem közönséges, csak a gyűlölet nemes! “