Munka, antidemográfia és létrontás.
“Amikor a nagyvállalkozó öntudatlan önvédelemből teljesen a gazdasági tevékenységnek adja át magát, azt egyfajta kábítószerként használja, mivel ha elgondolkoznék a dolgokon, észrevenné maga körül az ürességet, átérezné a jelentőség nélküli lét teljes borzalmát… Itt kell bemutatnunk a gazdasági kor egy másik patogén fixációját, egy másik alapvető jelszavát. A munka modern babonájára utalunk, amely manapság éppen annyira áthatja a “jobboldali”, mint a “baloldali” áramlatokat. Ahogyan a “nép”, úgy a “munka” is olyan szent és sérthetetlen entitássá vált, amelyet a modern ember csak dicsőíteni és magasztalni merészel. Legszennyesebb és legaljasabb aspektusaiban a gazdasági kor egyik jellemzője az effajta autoszadizmus, amely a munkát etikai értékként és esszenciális kötelességként dicsőíti, és a tevékenység minden formáját munkaként fogja fel. Egy eljövendő, normálisabb emberiség szemében egyetlen perverzió sem fog különlegesebbnek tűnni, mint ez… Nos, miközben minden normális civilizáció arra törekedett, hogy még a munkát is a tett, a teremtés, a művészet jellegével ruházza fel, a mostani gazdasági civilizációban pontosan ennek a fordítottja történik: manapság még a tett is, az ami még méltó maradt erre a névre: munka, tehát gazdasági és proletárjelleget szándékoznak adni, szinte szadista örömüket lelve a lealacsonyításban és a megfertőzésben.”
“A magunk részéről úgy véljük, hogy sohasem ragaszkodhatunk eléggé az antidemográfiai politikához, mivel -szinte egy belső gátlás révén- még a meglehetősen kvalifikált körökben sem veszik észre azokat a sokrétű és súlyos, közvetlen és közvetett következményeket, amelyek a modern világ válságának vonatkozásában a népesség növekedéséből fakadnak…
Azt lehet mondani, hogy miközben a magasabbrendű, differenciáltabb elemek száma számtani haladvány szerint növekszik, az alacsonyabbrendűeké mértani haladvány szerint. Ennek következménye az egész népesség végzetes involúciója. A nagy birodalmi szervezetek szétesése majd összeomlása gyakran emiatt következett be: az alacsonyabbrendű szétáradása, a proletár és promiszkuus alap kóros elterjedése miatt. Érdemes itt megjegyeznünk, hogy a “proletár” szó a prolesből (ivadékból) származik, és az állatias termékenység ideájára utal. Ahogyan Mereskovszkij helyesen állapította meg, ez elsősorban azokra vonatkozott, akiknek egyetlen kreatív képessége az volt, hogy gyermekeket nemzenek. Testükben férfiak voltak, de szellemükben szinte enuchok…
E vallási előítéletektől eltekintve az, hogy valaki nem foglal állást a születések magas számával szemben, olyan mentalitásból fakad, amelyben nagy szerepe van a közhelyek és a konvencionális érzelmek erejének, amelyhez még a képmutatás és a hazugság is hozzájárul… Az esetek nagy részében egyáltalán nem igaz, hogy az emberek gyermeket akarnak és hogy ez lenne a lényegi mozgatóerő, amikor egy férfi egy nővel közösül…
Egy forradalmi-megőrző és ellenállási mozgalom szempontjából az a fontos, hogy mindenekelőtt olyan férfiak csatlakozzanak hozzá, akik számára nyilvánvaló, hogy mentesek ezektől a szentimentális polgári komplexusoktól; mivel a harcos elkötelezettség vonalát kell követniük, szinte árulásnak kell érezniük a “családalapítást”. Ezek jó, ha sine impedimentis (málhák nélkül) élnek, ha semmi sem béklyózza le őket, ha semmi sem korlátozza azt a lehetőségüket, hogy abszolút módon rendelkezzenek saját magukkal…
Különben fel kell ismernünk, hogy van igazság az ismert Nietzsce-féle maximában: “A férfit a háborúra kell nevelni, a nőt a harcos pihentetésére, vagy felfrissítésére=Erholung; a többi ostobaság.” A férfiszövetség ideálja nyilvánvalóan nem lehet az otthon és a gyermekek plébániai és kispolgári ideálja, sőt úgy véljük, hogy a személyes szférában a szóban jövő férfiak számára -a moralizmussal, a társadalmi konformizmussal és a papucshősiességgel szemben- minden további nélkül el kell ismernünk a nagyfokú szexuális szabadságot.
Mindenesetre, ha akarjuk, ebben a keretben megkísérelhetjük az apaság kalandját -amennyiben az apaság jelentőségéből és méltóságából valami még fennmaradhat egy modern családban-, azonban csak akkor, ha alapos lelkisimeretvizsgálattal meggyőződtünk róla: a magas cél véletlenül sem ürügye annak, hogy szabad utat engedjünk saját nemzési szertelenségünknek. Mindenesetre kézenfekvő, hogy kevéssé gondolhatunk a leszármazottakat formáló tevékenységre egy olyan családban, amely bizonyos mértékben nem tér vissza a tradicionális, szinte azt mondhatnánk “római” családtípushoz. Ez a visszatérés elengedhetetlen, azonban manapság nyugaton nagyon nehezen megvalósítható, úgyhogy szinte nem is létezik. De józan ésszel még a legjobb esetben sem gondolhatjuk, hogy termékenység tekintetében versenyre kelhetnénk az alacsonyabb rétegekkel, hogy így vessünk nekik gátat. Bármennyire erőlködnénk is -és feltéve, hogy leszármazottainknak nemcsak genetikai állományunkat adjuk át-, mivel esetünkben egy elitről, vagyis egy kisebbségről van szó, soha, de soha sem lennénk képesek ellensúlyozni az alsó rétegek és törzsek demográfiai lendületét.
Ami a politika területét illeti, állást kell foglalni azon mítosszal szemben, amelyet “a szám hatalom” formulája fejez ki. A fasiszta ideológia egyik torzulása volt, hogy egy imperialista politikát egy demográfiai kampány segítségévek akart megvalósítani. A szám hatalma a puszta nyers tömeg hatalma, önmagában véve nagyon viszonylagos hatalom, mivel még a hordákat is megfelelően kell vezetni…
Bizonyos vallási, vagy inkább aszketikus szempontból nézve általánosságban kárhoztatni is lehet a szexuális gyönyört és a korai kereszténység aszketikus vonala főként ezt képviselte. De a mindenkori élet tekintetében és általában ott, ahol nincs aszketikus elhivatottság, abnormis dolog csak akkor legitimálni és szentesíteni a szexuális közösülést és a házasságot, ha az a szaporodást szolgálja és minden más esetben bűnösnek nyilvánítani. Gyakorlatilag mi mást jelent ez, mint azt, hogy a vallási szempont itt egy ösztön legprimitívebb és legállatiasabb lefutását hagyja jóvá, sőt bátorítja? A megtermékenyítés lényegében azt az állapotot foglalja magában, amikor a férfi teljességgel átengedi magát a szexuális aktusnak, miközben a megtermékenyülés kikerülésének egyik legtermészetesebb eszköze egy bizonyos lemondást foglal magában, az akart bizonyos túlsúlyát az ösztön és a vágy legprimitívebb impulzusának ellenőrzését. Nos, minden más esetben az egyház formálisan ezt az második diszpozíciót dicséri és hagyja jóvá: az intellektus és az akarat uralmát az érzékiség felett. A szexuális közösülés ügyében viszont -az elavult zsidó törvényhez való ostoba ragaszkodástól vagy a képmutatástól, vagy pedig a szexussal szembeni teológiai gyűlölettől vezérelve- a katolikus morál az ellenkező irányt választotta: azt az irányt, amely szolgai módon -a valóban a more ferarum (vadállatok módjára) végzett közösülések révén- a Schopenhauer-féle “fajgéniusz” kezére játszik.”
atyafipeca.hu 