“Az Istennel szembeni undor egy, a fájdalom végső stádiumába jutott vallásos embernél annyira nyomasztó magányt eredményez, hogy egyetlen lehulló könnye megmérgezné az egész földet, szederjessé válna minden csillag, a nap pedig tüdőbajos, metsző fényt sugározna szét. És a csillagok e könnycsepp körül kezdenének forogni, új világok keletkeznének a kozmikus kétségbeesés e kezdeti pontján.”
“Az emberre gondolok, és csak árnyékokat látok; az árnyékokra gondolok, és csak magamat látom.”
“Minden ember rejteget egy őrültet, aki büszkeségből menhellyé változtatja a világot.”
“Legteljesebb megfogalmazódásában a superbia Isten helyettesítése az emberrel, folyamatos trónfosztás. Aki a végsőkig megtapasztalta a magány gőgjét, annak csak egyetlen riválisa maradt: Isten.”
“Megőrizhetők-e bármely emlékezetben azok az emberek, akiket szeretünk vagy gyűlölünk? Ahogy egy író mondta: már nem balzsamozom be egyetlen emlékemet sem, inkább hagyom, hogy hamar megrothadjanak az összes emlékezetembe vésett lények, amelyek csak az intoleranciában és a visszautasításban lennének hasznomra. Nem létezik senki, az emberi árnyaknak pedig nincs akkora vonzerejük, mint az alkonynak, hogy nézzük őket.”
Cioran
atyafipeca.hu 
“Nem létezik senki, az emberi árnyaknak pedig nincs akkora vonzerejük, mint az alkonynak, hogy nézzük őket.”
Kemény, de kedvemre való szavak. Az emberek kedvenc időtöltése, hogy egy-más viselt dolgaival foglalkozzanak, a pletykának külön iparága lett: a bulvár. Tipikusan olyan személyek kedvelik ezeket, akiknek se saját léte, se saját élete nincs.
Hamvas Béla írta (már nem tudom hol) a pszichológiáról: mások megrohadt életében való turkálás. A bulvárra ez hatványozottan igaz. Egy normálishoz közel álló embert mások élete a szükségesnél jobban (szükséges: ami a kényszerű kapcsolattartásból, vagy a rabszolgamunkájából következik) nem érdekelhet. Semmi sem tud jobban lefárasztani a munkahelyen pl. amikor egy kollega elkezdi mesélni életének apró részleteit vagy hogy mit csinált a hétvégén. Dolgok. Mindig a dolgok…A megfagyott létezők.
Az “elhagyatottság érve”.
Másban élem meg Önmagam.
Ha nincs tükör én sem vagyok.
Szomorú.