“Mi meghalás nélkül akarnánk a halált.”
“A középkor vége felé ismeretlen szerzőjű könyvek jelentek meg A meghalás művészete címmel. Hihetetlen sikert arattak. Vajon az ilyen könyv megérintene manapság bárkit is? A középkortól és az antikvitástól az választ el bennünket, hogy képtelenek vagyunk bármi módon is felkészülni a halálra. Senki sem őrzi és ápolja a halált önmagában, ezért az felette zajlik.
Az antikvitásban még értettek a meghaláshoz. Velük jelent meg a világban a lenézett halál. De a lenézés a megismerésből fakadt. Bölcsességük állandó ideálja volt, hogy a halál feletti szintre emelkedjenek. Számunkra a halál rémületet keltő, fájdalmas meglepetés. Innen a félelem és a drámaiság. Az antikvitásban nem lepett meg senkit, ezért engedték meg maguknak azt a mosolyt, amelyen csak csodálkozhatunk. Hagyták meggyőzni magukat arról: a halál elkerülhetetlen, olyannyira, hogy a meghalás saját művészetét is létrehozták, amit bármennyire is ismerünk, nem származik belőle semmiféle hasznunk.
A Középkor sokkal drámaibb közelségben élte meg a halált, mint az Antikvitás, amelyhez az hozza közelebb, ami bennünket elválaszt a Középkortól: a módszerek sokaságában, az eljárásokban és előkészületekben való hit, amelyek organikusabb és sikeresebb halált biztosítanak számunkra. Egyedülálló intenzitásban érezték át a halált, de a meditáció és egy sajátos művészet elhelyezték a létezés bensőségesebb szálai közé. Az emberek így törvény szerint haltak meg, saját formáik és paragrafusaik szerint – számunkra nem jelent többet, mint végtelenül kellemetlen kínzást, amelytől meg akarnánk szabadulni, de mert képtelenek vagyunk rá, a félelemmel vigasztalódunk. Nem hiszem, hogy az Antikvitásban vagy a Középkorban létezett akár egyetlen ember is, aki meg akart lógni a halál elől, ismeretlen utakon menekülve, elkeseredve, majd megunva azt. A középkori szerzetes vagy az ókori bölcs, valóságos művészetet hozott létre, hogy ne legyen más útja, mint a világtól való szabadulás, ami állandó tapasztalatként és meditációként jelent meg. Mi meghalás nélkül akarnánk a halált.”
Cioran: Könnyek és Szentek
atyafipeca.hu 
“Akarata ellenére hal meg az, aki nem tanult meg meghalni. Tanulj meghalni és megtanulsz élni, hiszen nem tud élni az, aki nem tanult meghalni és nyomorultnak neveztetik az, aki nem tud élni és nem mer meghalni.” (Ars Moriendi)
“Csak azoknál van értelme a halálnak, akik az életet szenvedéllyel szerették. De úgy halni meg, hogy ne legyen mitől elválnod? A távolságtartás nem csak az élet, a halál tagadása is. Aki a halálfélelmet legyűri, az életet is legyőzi. Mert az egy csak másik szó ugyanazon félelemre.”