“Egyedül. A januári vak ég alatt állok egyedül.
Hideg van és nem fázom, sötét van és nem félek.
Miért is félnék, otthon vagyok magamnál, annál az embernél,
akit nagyon jól ismerek, örömei és fájdalmai itt virulnak a szívemben
és nem fázom, mert az ő nyughatatlan vére melegít engem.
Jó tehát így egyedül lenni magammal, aki az ölében tart és őrködik felettem
s akiről tudom, kivétel nélkül azonos mindennel és mindenkivel a világon.
Ha kíváncsi vagyok, felel a kérdéseimre s ha fáradt vagyok, felcsigázza kíváncsiságom.
Tegnap a kétségbeesés gyötört s ma ismét olyan vagyok, amilyen tegnapelőtt voltam.
Ó, ember, egyedül vagy megint, mondom szelíden s a karjaimban tartom magam úgy,
ahogyan az anya öleli át agyonzaklatott gyermekét. Hideg van és nem fázom,
sötét van és nem félek és hallom, hogy szólít a világ, amellyel
gyökérig egy vagyok ezen a magányos órán.”
“Nietzsche mondja valahol: “A legnehezebb terhet keresve magadra leltél.””
atyafipeca.hu 
Kassák Lajos
Ki gondol rám
Mindent megteszek
hogy békességem legyen.
De a békesség nem jön felém
hiába kiáltozok érte
hiába integetek fehér kendővel
az erkélyről.
Nagyon hosszú éjszakát éltem át
s lehet hogy eltévedtem.
A fal mögött szűkölök
a vörös téglafal mögött
melybe a feledés parancsát írták
vésővel
kalapáccsal.
Nincs is fehér kendőm
és erkély sincs itt.
Úgy zár be magányosságom
ahogyan a fát körülzárja a kérge.
Nem hallják hangomat
nem látják hogy jeleket adok le a világnak.
Egy fal mögött állok elfeledten.
Nem létező kincseimet
számlálom.