A könyvvel kapcsolatban felmerült bennem egy kritikai kérdés, amire már László András tanár úr, valamint Virág László is “számtalanszor” kitért az előadásaik alkalmával. Az idézet így hangzik: „Dobd el a testet, vesd el a tudatot, szabadulj meg az egótól!” Elsőre talán még jól is hangzik, másodjára azonban már erősen sántít, mert mi lenne velem a testem, hát még a tudatom nélkül? Ennyit a kritika javára. A továbbiakban következzék pár használhatóbb idézet a könyvből.
„A bölcs emberek még a világiak között is azt mondják, hogy tisztátalan dolog a világ szokásait követni. Kucugen például azt mondta: „A világon mindenki részeg. Egyedül én vagyok józan.” Nem volt hajlandó az emberek normális útját járni, és végül a Szóró-folyóba vetette magát és megfulladt.”
„Az egyik klasszikus szöveg szerint: „Az igazi jó tanács kemény a fülnek.” Ez azt jelenti, hogy a hasznos tanács mindig sérti a fülünket. Lehetséges, hogy az ellenkezője annak, ami tetszene nekünk, de ha kényszerítjük magunkat, hogy kövessük és végrehajtsuk, hosszú távon hasznosnak kell lennie számunkra.”
„Van egy régi mondás: az egér éhezik a raktárban, a mezőt szántó ökör soshasem lakik jól a fűvel. Ez azt jelenti, hogy bár élelem között él, az egér éhezik, és bár a fű között él, az ökör hiányt szenved fűben. Az emberi lények is ilyenek. Bár a Buddha-út kellős közepén élünk, mégsem vagyunk összhangban vele.”
„Figyelj, vedd észre, érd el! Ha még nem érted el, vedd észre! Ha még nem vetted észre, figyelj! A látás magasabb rendű dolog, mint a figyelés. Az elérés magasabb rendű dolog, mint a látás. Ha még nem érted el, meg kell látnod. Ha még nem látod, figyelj!”
„Magától értetődik, hogy számolnotok kell a halál elkerülhetetlenségével. Még ha nem is gondoltok rá éppen most, el kell határoznotok, hogy nem pazaroljátok az időtöket és nem csináltok haszontalan dolgokat. Azzal kell töltenetek az időtöket, ami arra érdemes. Mindazon dolgok között, amelyeket csinálnotok kell, mi a legfontosabb?”
„A néhai Kóin szódzsó tanította: „A bódhi-tudat nem mást, mint a háromezer világ egyetlen pillanatnyi gondolatban Dharma kapujának tanulmányozása és annak az ember tudatában való tartása. Ha értelmetlenül, zavarodottan vándoroltok összevissza, nyakatokban lógó bambuszkalappal, az nem más, mint démonok által befolyásolt cselekvés.”
„Gyakorlás nélkül semmi értelme annak, hogy sokáig éljek. Haszontalan volna.”
„Saját életünket feláldozni, saját húsunkat, kezünket vagy lábunkat levágni valamilyen érzelmi kitörés következtében nem túl nehéz. Mégis nagyon nehéz harmóniát teremteni a tudatban, amely minden pillanatban más-más dologgal és helyzettel találkozik. Aki az Utat tanulmányozza, annak le kell hűtenie tudatát, mintha lemondana az életéről, és meg kell gondolni, hogy amit mondani vagy tenni készül, az összhangban van-e a valósággal, vagy nincs.”
„…szívetek legmélyén gondoljátok el a világ állandótlanságát. Nem arról van szó, hogy valamilyen átmeneti kontemplációs módszerrel meditáljatok. Nem is arról, hogy fejetekben fabrikáljatok valamit, ami valójában nem is létezik. Az állandótlanság valójában nem más, mint a valóság, közvetlenül a szemünk előtt… Reggel megszületni, este meghalni. Akit tegnap még láttunk, ma már nem létezik. Ezek tények, amelyeket saját szemünkkel látunk, saját fülünkkel hallunk. Ezt látjuk és ezt halljuk másokról… És ezzel még mindig nem vagyunk elég közel a valósághoz. Valójában csak ma, sőt csak ebben a pillanatban gondolhatunk világi dolgokra vagy Buddha útjára. Lehet, hogy ma este vagy holnap valamilyen komoly betegségbe esünk, vagy olyan szörnyű fájdalmat kell elviselnünk, hogy azt sem fogjuk tudni, merre van kelet és nyugat. Vagy esetleg hirtelen valamilyen démon öl meg bennünket, banditákkal támad gondunk, vagy meggyilkol bennünket egy ellenségünk. Tényleg minden bizonytalan. Ezért egy ilyen kiszámíthatatlan világban a legnagyobb esztelenség arra pazarolni az időnket, hogy megélhetésünk különböző módjain aggodalmaskodjunk, amikor a halál bármelyik pillanatban megérkezhet, nem is beszélve a mások elleni rosszindulatú cselszövésekről… Az állandótlanság igen gyorsan érvényesül.”
„Ne aggódjatok az élelem és a ruházat miatt! Csak tartsátok be Buddha szabályait, és ne törődjetek a világi dolgokkal. Buddha azt mondta, öltözzetek eldobott rongyokba, és kolduljatok az élelemért. Ugyan mikor fog ez a két forrás kimerülni? Ne feledjétek, hogy az állandótlanság gyorsan megváltoztatja a dolgokat és ne engedjétek, hogy hiábavaló világi dolgok megzavarjanak. Addig, amíg emberi életetek tart, amely olyan, mint a harmatcsepp, egyedül csak Buddha útjára gondoljatok, és ne törődjetek semmi mással.”
„A legfontosabb, hogy lássátok az állandótlanságot.”
„Ötvennégy évig
Követtem az ég útját;
Minden akadály szétzúzva,
Most továbbugrom.
Minden ragaszkodást eldobva,
Élve lépek a holtak országába.”
„Most ebben a háromrétű világban
Minden az én birodalmam,
Az érző lények benne mind az én fiaim.”
A jó orvosság keserű.
“Ha jót akarsz valakinek, tedd a sorsát nehézzé.”
Evola