Töredékek a 2021. 09. 24-én megtartott “Szolipszizmus és religiók” című Virág László előadásból.
„Olyanok vagyunk, mint az álmodó, aki álmodik, majd benne él az álomban. De ki álmodja az álmodót?”
„Én vagyok az Úr, aki játékosan forgatja az erők kerekét. Természetem tiszta és én magam vagyok az erők nagy kereke urának helyzetében. Csakis bennem nyilvánul meg minden, ahogyan a korsók és egyéb tárgyak egy tiszta tükörben. Minden belőlem árad ki, ahogyan az álmok csodálatos változatossága az alvóból. Én magam vagyok minden, és ez a minden úgy viszonyul hozzám, mint ahogyan a kezek, lábak és egyéb testrészek a testhez viszonyulnak. Egyedül én magam nyilvánulok meg mindebben, ahogyan a fény ragyog minden létezőben.”
„Nem az ember akar Isten lenni, hanem Isten akar Isten lenni.”
„Legbensőbb transzcendentális önmagamon kívül nincs semmiféle más feltétlen realitás. Van objektív realitás, de az önnön tudatom objektív realitása. Van akcionális realitás, de az önnön tudatom akcionális realitása és van szubjektív realitás, de az önnön tudatom szubjektív realitása. Vannak tárgyak és vannak személyek, de ezek belőlem következően és bennem vannak. Én csak én-önmagam vagyok és rajtam kívül más átman nincs. Bennem a létige valamennyi alakja egybeesik.” (L.A.)