Olyan korán indultam, hogy Éósz ébredező derengését már a vízről szemléltem, de Poszeidón és Zephüros csúnyán a bolondját járatták velem ismét. Hosszú perceken keresztül egy helyben ringatózva tétováztam, miközben a tarajos hullámok nyugat felől oldalba verték a hajót és azon morfondíroztam, hogy biztos vizuális támpont nélkül (köd), hogyan leszek képes 360 fokon tartani a hajó orrát az átkeléshez. A gps-szel szándékosan nem éltem. Nem is ragoznám tovább. Elég annyi hozzá, hogy az út felénél az istenek megenyhültek irányomban, a köd varázsütésre feloszlott, a szél alábbhagyott és a fagyos, mozdulatlan fehérség után szemeim olyan színkavalkáddal szembesültek, amire nehéz szavakat találni. Az északi parton egy „kollektív, koccintós evezésre” voltam hivatalos, de korán búcsút intettem a „matrózoknak”, mert még sok volt előttem aznap Ithakáig. Kora délutánra fényes Héliosz már bőségen ontotta rám sugarait, a hullámok lustán elnyúltak, majd fokozatosan beköszöntött a délies, langymeleg idill és én úgy éreztem magam a hajóban, mint kora tavaszi légy a napsütötte házfalon. Mindez december 31-én. A túra első részéről készült film itt található.
2021. december 31. (22 km)
atyafipeca.hu 