Talán Dávila, vagy éppen Cioran volt a következő aforizma elkövetője. „Az irónia és a gúny a tehetetlenség jele.”
A minap egy jóval tanultabb barátom egy igen elgondolkoztató László András “aranyköpésre” hívta fel a figyelmemet, amit sajnos már nem tudok szó szerint, egzakt módon felidézni, de a lényegét talán vissza tudom adni. Ezért aztán idézőjel nélkül, de képzeletben sokszorosan aláhúzva és mindeféle rikító szövegkiemelővel kiemelve és a végére még felkiáltójelet is biggyesztve, íme következzék:
Két ember bemegy egy vendéglőbe, majd a következő falra kiakasztott szövegre lesznek figyelmesek. „Az étteremben hangoskodni tilos!” A közlendőt elolvasván az egyikük rögtön elkezd ordibálni, míg a másik csendben marad. A kérdés pedig emígyen hangzik.
Vajon melyikőjük pozíciója szabadabb?
A nem éppen körmönfont kérdés megválaszolását a Kedves Olvasóra bíznám és arra buzdítanám, hogy a helyes választ minél jobban próbálja meg elmélyíteni magában és minél jobban igyekezzék gyakorlati síkon is alkalmazni. Jelen bejegyzésben a fentebb látható nőszemély „munkássága” elhanyagolható és mellékes és teljesen mindegy, hogy milyen erők szolgálatában áll, mégis jó példa arra, amire fentebb szerettem volna felhívni az atenciónt.
Mindenesetre sok mással ellentétben, Edinának a „rödid haj valóban jól áll”. Mondhatnók, még erotikus is. Ha férfi volna, mondhatná, hogy az acélon nem nő semmi.
Szóval jó ötlet volt ledobni a Darth Vader sisakot. Reménykedem benne, hogy márciustól a szótlansági fogadalom is szerepet kap majd a videók alatt, viszont a dolgok ledobálása tovább folytatódik. Ennyit a mai bejegyzés margójára.
Számomra már ifjú koromtól fogva kimondottan szexi a női kopaszság. De jobban szeretem, ha „borostás”, vagyis amikor marad néhány milliméter. És persze van, akinek egyáltalán nem áll jól. Amúgy szerintem Edinának se kimondottan (vagy legalábbis van, akinek jobban), de a lazasága és a magabiztossága ezt bőven kompenzálja. Egy átlagos nőnek a legnagyobb rémálma lenne ez, ő meg lazán letolja, ráadásul még humorizál is mellé.
Egyébként valószínű azért izgalmas számomra a rövid hajú nő, mert ritka: az árral szembe megy. Valamiért soha nem volt szimpatikus a tömeggel sodródni. Ha a lányok haja tipikusan hosszú, a fiúké meg rövid, akkor csináljuk fordítva!
Nagyon jó felvetés a szabadabb pozícióra vonatkozó kérdés – kéretlenül megválaszolom: szerintem az a „nyerő”, aki a felirattól függetlenül ordít, avagy marad csendben.
Visszatérve a videóra: Edina – bár nem ismerem a „mozgatórugóit” – nekem úgy tűnik, szabadon cselekszik, nem akarja valami mellett, vagy ellen meghatározni magát.
Számomra a mozgatórugói(m) egyértelműek. Igen. ÚGY TŰNIK… 🙂 Apropó. Újra felkerült.
Akkor irigyellek. Vagy irigylem magam? 😀
Nincs onnan. Csak az innen érvényes. 🙂 Az onnan is az innenből tételezhető. A nem szimpatikus az árral sodródni és felvenni a kispolgári létezéssel (ami valóban szörnyű) ellentétes pozíciót, szintén a rángatottság jegyében áll, mert a más által határozódom meg.
Azt hiszem az irigylés is éppen ide tartozik. 🙂 Többek között Jünger is szépen kifejti ezt a kérdést, mikor a harcról ír. Természetesen a harc a fentiek érvényében nem veszti el értelmét. A lényeg, hogy minek van alárandelve a szembenállás. Emóciónak vagy valami másnak, ami az emóciók felett áll. Ha a mai embert megfosztanánk az emócióitól, abban a pillanataban teljesen megsemmisülne. Ja és kimaradt az első mondatom legelejéről, hogy „én úgy gondolom, hogy…” 🙂 Akarom tetszik, akarom nem. Akarom hallom, akarom nem. Akarom zavar, akarom nem. Akarom árral szemben, akarom nem. Ki tudja ezt? Mindenki!!! 🙂 Ez a legkönnyebb!!! 🙂
Edina egyébként tényleg rezzenéstelenül adja elő. Elfojtaná(m)? Aha. Na, az a legrosszabb!
Viszont az (is) valóban az én alászállásomról tanúskodik, hogy ma egy Puzsér, egy Dopeman és egy Edina kezd minőséget képviselni. Szóval a szarom nyakig ér. Az utolsó lövészárkom: a könyvespolcom. Az utolsó bunkerem: néhány hanganyag és önnön tudatom néhány szép szimbóluma.
Hát igen, ezeket mind tudom, csak nem tudom… Mindezek realizálása már egy magasabb szint (lenne).