Az elmúlt hetekben több tucat „tengeri kajakos” és „tradicionális evezős” filmecskét megtekintve valamin mindig megütköztem, meglepődtem, méghozzá pozitív előjellel. Ez főleg az északi vidékekek evezőseire igaz. A videók alatt látott összeszedettség, a nagyfokú uralom és nyugalom, a kitűnő és pontos fogalmazás, a nyílt és tiszta tekintetek, valamint még a testek esztétikus morfológiája is felhívta valamire a figyelmemet. Mathias valószínűleg nem azért lett ilyen, mert fahajóban, falapáttal evez, hanem azért vannak ezek a szimbólumok az uralma, keze alatt, mert ő ilyen. Kicsit rímel ez Iuppiter fájára is. A tölgyet és a sast nem azért birtokolja Iuppiter, mert a sas és a tölgy erős és hatalmas, hanem azért, mert Iuppiter erős és hatalmas. Ezen lopott meglátásom szépen rámutat a dolgok hierarchikus viszonyára is.
Hogy van-e lunaritás, lunáris elem ezekben a filmekben? Igen, szinte hemzseg bennük a holdszerűség (víz, nedvesség), de mégiscsak egyfajta tigrislovaglás (tantrizmus) jegyében történik a megmeríttetés, az eggyéválás, végső soron pedig a felszínen maradásnak (leválasztás) alárendelve. Remek példa még erre Odüsszeusz utazása is, de Nietzsche is segítő kezet nyújt, mikor azt írja, hogy “one must have wings, if one loves the abyss.”
Az életbenmaradáshoz meg kell halni, mint ahogy legjobb vízbe esni a vízbeesés ellen. A puskaport néha vízzel kell kiszárítani. De vigyázat! Ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény is visszatekint beléd! Szóval a behelyettesítéseket elvégezve: One must have fins, if loves the swirls.
„In tempestate securitas.”
Valamint:
„Ha van egy eveződ, adok egyet. Ha nincs, elveszem.”
“Tanár Úr, ha Ön valóban tudná azt, amit tud, leborulva tisztelném Önt.”