Ismét az ébredező Héliosszal szálltam vízre, míg este Luna kacsintott rám a bajai híd pillérjei mögül. A Türr István híd alatt átbújva árral szemben elhaladtam a Vén-Duna, a Rezéti-Holt-Duna, a Veránka-sziget, a Gemenci Vendégház, majd a Bóni-fok mellett. A fordulópontot a Szent László híd egyik pillérjének a megkerülése szimbolizálta. De messze még a Mária Valéria Híd! It’s a long way Tipperary…
Az új evezőm olyan, mintha mindig a kezemben lett volna. Tíz percig sem tartott míg összeszoktunk. Már régen meg kellett volna vennem. Szinte magától mozog a vízben. A radai rosseb megette a 90, meg a 60 fokos offsetet. Harminctól negyvenöt fokig, ha muszáj. Ha nem, legyen csak 0. A grönlandi meg teljesen más világ.
Máskülönben az utazás csúcspontja az volt, amikor egy kis billegető cankó, majd egy hegyi billegető meghitt táncba kezdett az érkezésemre. Sajnos az egerészölyvben már nem volt élet. (Lsd. videó.) Remélem nem mérgezés végzett vele, mert rétiék már fentről figyelték az élettelen testet. Meghatódva és megérintve szemléltem ezeket a kis repülő drágaköveket és elfogott a rémület, mikor megjelentek a vízen az első motorizált csónakok. A meghitt és bizalmas jelenet megszakadt. A legények mindent lemostak maguk után. Még jó, hogy a madarak tudnak repülni…
Egyébként a felhőkép és az égkép magáért beszélt. Kristálytiszta levegő. Azúrkék. Ciánkék. Tengerkék. Termikelő és hangosan felkacagó réti sasok. A fák alatt cikázó jégmadarak. Őszapók füzérben. A víz és a szél hangja. A végtelen tér és a szinte felrobbanó horizont. A végkimerülésig tartó erőkifejtés és az “összeroskadás” a célban. És ismét a visszatérő érzés, mikor még repültem. Jó volna fent maradni. Örökre. Bármi áron. Ez a nosztalgikus szentimentum itt is rám tör olykor. Felhőbe fulladni vagy vízbe. Hát nem mindegy?
És mibe halt meg Józsi? A kispolgári vánkosába.
„Navigare necesse est, vivere non est necesse.”
„Hajózni muszáj, élni nem.”
2022.02.04.
atyafipeca.hu 