Az időjárás megszólalásig hasonlított a legutóbbi túrámhoz. Paksig csend és nyugalom, majd déltől ismét erőteljes déli szél. Természetesen egész visszaúton szembe. Az atomerőmű „magasságában” járhattam, mikor telefonon üzenetet kaptam T-től, hogy úgy néz ki új szomszédot kapunk. Persze nem a lépcsőházba, hanem úgymond átvitt értelemben, mondjuk keletről. Háború ide vagy oda, nekem most a saját „kis háborúmra” kellett koncentrálnom, ezért könyörtelenül és kitartóan lapátoltam a kilométereket, hogy mire delet harangoznak meghódítsam Paksot. A reggeli, verőfényes időben felüdítő volt a széncinkék násztáncát szemlélni és az erdei pintyek koncertje is kitűnően passzolt a monoton és magányos hegymenetemhez. A fakopáncsok szabadjára eresztett sorozatai viccesek és egyben kedvesek voltak. Ma olvastam valahol neten, hogy lassan kezdődik a nagybetűs kajakos szezon. Nofene. Hogy mik vannak?! Ilyenkor mindig jókat mosolygok magamban.
atyafipeca.hu 