„Igen, a katona halálhoz való viszonyában, a személyiség feladatában egy eszméért keveset tud a filozófusokról és azok értékéről. Ám benne és tettében kézzelfoghatóbban és mélyebben nyilvánul meg az élet, mint amennyire egy könyv erre valaha is képes lesz. S újra meg újra, a külső események minden értelmetlensége és őrültsége ellenére, egy ragyogó igazság megmarad számára: a meggyőződés, hogy a halál a legnagyobb, ami véghezvihető. Vallomás, cselekvés, betelejesülés, hit, szeretet, remény és cél; eme tökéletlen világon valami tökéletes és teljességgel hibátlan. Emellett az ügy semmi és a meggyőződés minden. Ha valaki akár tévedésével csökönyösen ragaszkodva meghal, a legnagyobbat hajtja végre. Ha Barbusse pilótája messze alant két hadsereget lát, ahogy Istenhez imádkoznak jogos ügyük győzelméért, biztosan odatűzi a tévedést az egyik, de valószínűleg mind a kettő lobogójára.; Isten mégis egyként öleli magához mindkettejüket. A rögeszme és a világ egy, s aki egy tévedésért áldozta életét, ennek ellenére hős marad.”
„Támadás előtt árkaikat lelkes legénység árasztja el, s mikor felvillan a rohamjelzés, felkészülnek a birkózásra az árkokban, erőkben és falvak szélén. Ám amikor összecsapunk a tűz és füst fellegében, eggyé válunk, két részünk egy erőbe, egy testbe olvad össze. Egy testbe –ez sajátos hasonlat. Aki megérti, az igent mond magára és az ellenségre is, az egyszerre él az egészben és a részben. Istenségként gondolhatja el magát, aki mosolyogva hagyja, hogy eme színes fonalak ujjai közt átcsússzanjanak.”
(Varázsló Macska Kiadó, Részlet)
atyafipeca.hu 
“A halál a legnagyobb, ami véghezvihető.”
Akkor Jünger miért írt és élt olyan sokáig? Vicces, amikor ezek a halálkultuszt istenítő szerzők úgy istenigazából nem akarnak meghalni 🙂
Jünger olyan sokat és sokszor evett egy asztalnál a halállal, hogy valószínűleg észre sem vette volna, ha “magával viszi”. Kétlem, hogy Jünger “nem akart meghalni”. Ahogy Atyafi is írta, vannak emberek, akik az istenek kegyeltjei.
Isten, istenek. Aki eme szavakat kiejteni mostanság a száján, az már eleve gyanúsan kezelendő.
Ez van, de lesz még lentebb is.
Miért van az, hogy az ilyen halálkultuszos szerzők nem siettek meghalni? 🙂
Talán mégiscsak jobb az élet?
Ha netán az agg Jünger testéből el tudtuk volna távolítani azon lövedékeket és srapneleket, amiket a két háború alkalmával elnyelt, vajon mennyi pénzt kaptunk volna érte egy méh telepen?
Léteztek és léteznek olyan emberek, akiket valamilyen kifürkészhetetlen oknál fogva kedveltek és kedvelnek az istenek.
Végső soron pediglen:
Jüngernek ki a „gazdája”?
102 év kellett, hogy összeszedje a bátorságát. Ha beszaribb lett volna, még mindig köztünk lenne. Ha jól értem Névtelen logikáját. Na nem a Nevezetesét.
🙂