Dunaújváros-Adony-Dunaújváros (38km)

Salvete!

Az egyik legszebb túrám volt, pedig zivatarral indult. A Rácalmási-sziget meglátogatása örök emlék marad és a kulcsi szakasz is varázslatos volt. Sikerült egy öreg réti sast és egy vizet kedvelő görényt is lencsevégre kapnom, a kis kócsagokról, a barna kányáról és a szürke gémekről nem is beszélve. A Lórévi Kompkikötőnél pedig összefutottam egy „gyakorló elmebeteggel”, akit Matej Pudich-nak hívnak és aki Isztambult nézte ki végcél gyanánt. Sérült skeggel és törött kormánnyal vesződött, mikor egymásba botlottunk. Olyan éhes volt csórikám, hogy már jóideje kopogó szemekkel kutatta a felszerelésemet, mire rájöttem, hogy valójában mit is kereshet. A szendvicsem bánta… Ha minden igaz neten követhető az útvonala. Szóval Matej Pudich Csehországból.

Kulcsnál eszembe jutott Wiederwald Gábor, egykori régi és égi barátom, aki lassan már két esztendeje, hogy itthagyta az élő holtak nagy színházát, hogy végleg a felhők fölé költözzön. Mikor felidéztem magamban egykori tribalji repülésünket és a filmet, amit az ő kedvenc zenéjére vágtam meg, egy emberre lettem figyelmes, aki egy ladikból, egy zárás végén horgászott. Mikor közelebb értem hozzá a hideg kezdett el futkosni a hátamon, mert teljesen úgy nézett ki, mint Vidi. Beszélgetésbe elegyedtünk és kiderült, hogy az unokatestvéréhez volt szerencsém. Az esemény ismét megkongatta az egyedüllétem jelenvalóságának súlyos harangját. A világ tudatállapot. A világ nem kicsi, hanem egészen egyszerűen nem áll meg önmagában. A képek most valóban nagyszerűek lettek, a filmecske pedig egy akusztikai csoda az ég lakóinak jóvoltából. Nem is szaporítom a szavakat tovább. Daloljanak a csőrök! Hasonló eledeleket mindenkimnek!

Valete!