Út a vadonba

2011.03.11-03.12. Drávaszabolcs-Zaláta-Drávaszabolcs. Tizenhat éve annak, hogy Alaszkában jártam. Az elmúlt két nap nosztalgiával töltötte meg szívemet. Hideg, tiszta levegő, smaragdzöld víz, és majdnem érintetlen táj. Ez a magyar Alaszka!

Erről a lakókocsiról az Út a vadonba(Into the wild) c. film jutott az eszembe, ami kötelező remekműnek számít nálam. Egész úton azon járt az agyam, hogy nálunk milyen kiegyenlítettek az évszakok és hazánk menyire gazdag élővilággal rendelkezik. Hajnalban olyan énekesmadár koncsertó fogadott, hogy elszégyelte volna magát Vivaldi, de Antonio Stradivari is két lábbal ugrott volna hegedűjére. Magyarország még csonkán is kerek ország. Teljes. Tökéletes. Nagy kár, hogy nem tanultunk meg vigyázni rá és még nagyobb baj, hogy az emberek többsége úgy megy el mellette, hogy fel sem fogja annak példátlan és zseniális szépségét. A Dráva ezen szakaszát mindkét oldalról szegénység veszi körül. Minden rosszban van valami jó, mert a csóróság legalább konzervál. Most  pedig menjünk tovább, mert olyan túrában lehettek társaim, ahol bizarr módon keveredik a katartikus életöröm és az emberfeletti lapátolás keltette kondenzcsíkos alsógatya érzése. Mert bizonyosan szép csíkot húz maga mögött a hajó a felszínen, de van valami, ami a felszín alatt húzódik és nem illik beszélni róla. Kötetlenül fogalmazva összeszartam magam a fájdalomtól miközben a Mennyben voltam vendégségben.

“Út a vadonba” részletei…

Plázs a Dráván

2011.03.05. Kiültem a plázsra. Sehol egy lélek. Enyém az egész világ. A nesztelenséget egy fakopáncs kitartó kopácsolása és egy ölyv vijjogása  töri meg. A távolban kormoránok tarkítják a kövezéseket. Fejem felett réti sas köröz. Ülök a kempingszékben és nyelem a sört. Ökör iszik egymagában, tartja a mondás. Vállalom. Felemelő érzés ökörnek lenni. Halat sem fogtam. Nem is érdekel. Itt ülök a semmi közepén és azon morfondírozok, hogy a “semmi” és a “minden” milyen viszonylagos szó. Van akinek ez semmi, nekem ez a minden. Feloldódom a tájban. A sör határozottan segít. Navigáció, majd illumináció.

“Plázs a Dráván” részletei…

Magányosan

2011.02.26. Ma szemtanúja lehettem a természet farsangjának. Mesés jelmezt öltött a táj, fehér kosztümben hivalkodott a Dráva. A hó olyan kontrasztot kölcsönzött a vidéknek, hogy egy percre sem tudtam lerakni a fényképező masinámat. Csodás panorámaképek születtek! Kilenc órát voltam vízen és 14 kilométert eveztem hajnaltól alkonyatig.

Emberrel nem találkoztam, de még csak nem is láttam. Jól van ez így. Kell a magány. Nagyon szeretem az effajta társtalanságot. Az egyedüllét épp oly fontos számomra, mint a jó társaság. Kezdek összebarátkozni a Drávával. Barátságos folyó. Befogadó, csendes, izgalmas és szelíd. Azt hiszem végre otthonra leltem. Hogy is mondta József Attila? “Fecseg a felszín, hallgat a mély.” Ez minden folyóra igaz, legfőképp pedig az emberekre. No akkor csapjunk a lovak közé és jöjjön a mese!

“Magányosan” részletei…

Az idei első

2011.02.19. Beköszöntött a tavasz a lelkembe, mikor átvettem a DDKTVF (Dél-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, valamint a Határőrség engedélyét a Dráván történő hajó használatra. Mindezt kutyafuttában megspékeltem a horgászengedély kiváltásával és megkoronáztam egy kis drávai evezéssel Tóth György kapitány társaságában.

Reggel 7 órakor már a drávaszabolcsi határátkelő hídja alatt pózoltunk. Pár perc alatt felvérteztük a hajókat és kezdetét vette az árral szembeni “küzdelem”. A hajók méretük és súlyuk ellenére hibátlanul teljesítettek. A karjaim kevésbé… Itt megnézheted a videót az útról, de a “tovább” is tartogat meglepetéseket. Jó szórakozást! Lovakra fel!

“Az idei első” részletei…

Pécsi-tavi kalandok

2010.07-2010.11


A Pécsi-tó megér egy misét. Az ország egyik legszebb és legjobb horgásztava lehetne, de idén fájó szívvel mondok búcsút neki. Gyönyörű élményeket és szép halakat adott, de a balfaszság, az emberi igénytelenség és tudatlanság siralmas helyet varázsolt belőle. Persze ez az én szubjektív véleményem, de ennek ellenére elkeserítő látni, hogy miként csináltak az egykori izgalmas horgásztóból hétvégi kacsaúsztatót. Az éves horgászengedély tavaly 28E Ft volt. Úgy néz ki, hogy idén “elköltözünk” a hajóval a Szálkai-tóra, mert csendre és békességre vágyom. Persze a repertoárból nem hiányozhat a Dráva és a Duna sem, de kell egy biztos menedék, ami közel esik az otthonomhoz. Később még részletesebben szeretnék foglalkozni a Pécsi-tóval, de most nézzük az érem fényesebb oldalát. Jöjjenek az élmények!

“Pécsi-tavi kalandok” részletei…

Evezés életre-halára 34km

2010.10. Baja(Sugovica)-Érsekcsanád-Rezéti Holt Duna-Baja

Zsombor barátommal korán reggel indultunk a Sugovicáról, majd az élő és áradó Dunán feleveztünk 11 km-t, hogy bejuthassunk a Rezéti Holt Dunára. Nagyon kemény menet volt. Voltak olyan szakaszok, ahol tartósan 0,5-1 km/h volt a sebességünk, ezért minél közelebb mentünk a parthoz. Általában a belső íven haladtunk. Azt hiszem ez a bejegyzés megérdemli a halálfej minősítést.

“Evezés életre-halára 34km” részletei…

Das Boot:Prowler Angler 13

2010.07.  Megérkezett “a hajó”.


Már régi vágyam volt, hogy hagyományos csónakból pergessek, de mindig visszariadtam a vásárlástól mikor arra gondoltam, hogy nehézkes a szállítása, körülményes a karbantartása és hát a vízen tárolt ladikot igen könnyen el is lophatják. És akkor még nem is beszéltem a csónaktárolási díjról és a téli csoportos cumiról, mikor Józsi és Béla térdig áll az iszapban, hogy a ladikjukat a partra vigyék a jég elől. Biztos meg van a fa ladiknak is a varázsa és a hangulata, de számomra a műanyag(polietilén) kajak igénytelensége és egyszerűsége mindennél többet ér. A továbbiakban megpróbálom érvekkel alátámasztani a fenti állításom súlyosságát és megpróbálok rávilágítani egy-két fontosabb dologra, ami talán másokat is érdekel. Klikk a “továbbra”!

“Das Boot:Prowler Angler 13” részletei…