Willkommen am Pécser See!

2011.04.24. Ahol minden megtörténhet…


Blogom létrejöttének célja többsíkú. Elsősorban a fő sodorvonal a népnevelés és a népművelés, de az sem baj, ha hajóm súrolja a szórakoztatás aljnövényzetét. Ennek érdekében minden fegyvert hajlandó vagyok bevetni. Útleírás, tudósítás a realitás kemény iszapján állva, olykor megspékelve egy kis szószos fantazmagóriával, vagy éppen mesebeli cselekményekkel. Az sem baj, ha ingoványos a meder, mert akkor jöhet az abszurd, a komédia, a tragikomédia, a cinizmus és a fekete humor. Vigyázzatok mert aki a farvíz hullámait nem állja az bizony préda lészen az nagy csukahalak farkasfogai által, vagy éppen Hany Istók, a lápi ember fogja elcsenni az evezőjét. -És különben is mi a f@szé iszol bele Fifi a sörömbe?

“Willkommen am Pécser See!” részletei…

Misi bácsi

2011.04.21. Kajakos szemmel, túlzás nélkül elmondható, hogy az Ódráva elhelyezkedése, élővilága unikumnak nevezhető. A táj sokszínű. Bedőlt fák, hínármezők, korhadt stégek, töklevél mezők, nádfalak és rengeteg védett állat színesíti a régiót.

Egész úton a letűnt korok emberein járt a fejem. Egykoron pákászok és halászok járták a környéket. Még vízimalom is üzemelt. Hova lett a molnár és a családja? Hová tűntek a széles ladikok és hálót fonó dolgos újak? Békésen csendben mosolyog a péterhidai temető. Immáron övé a titok. Tudás, tapasztalat, öröm, bánat, szerelem. Elvette mind, elnyelte mind. A mai kor embere pedig önmagát becsapva, öntelten száguld az aszfalton a semmibe. Kétszáz év alatt semmit sem változott a világ. Kényelmesebbek lettünk, de az alapkövek megmaradtak ugyanannak. Nem árt az óvatosság. Vajon a jövő emberei mit fognak rólunk gondolni, mikor eleveznek a “fejünk felett”?

“Misi bácsi” részletei…

Könnyű pergetés aknamezőn

20011.04.16. Dráva lefelé


Gyuri Ódrávás bejegyzése felcsigázta az érdeklődésemet és elhatároztam, hogy ma ellátogatok Péterhida alá. Azonban az időjárás(eső) meghiúsította a két napos kalandot, így hát úgy döntöttem, hogy marad az élő Dráva, de nem fel árral szemben a megszokott útvonalon, hanem lefelé Matty irányába, amíg ki nem fogy Magyarország a lábam, illetve a hajóm alól. Még szerencse, hogy csak taposóaknák nehezítették a horgászatot. Legközelebb talán úszó, tüskés akna is lesz, kimondottan kajakra kihegyezve.

“Könnyű pergetés aknamezőn” részletei…

Út a vadonba

2011.03.11-03.12. Drávaszabolcs-Zaláta-Drávaszabolcs. Tizenhat éve annak, hogy Alaszkában jártam. Az elmúlt két nap nosztalgiával töltötte meg szívemet. Hideg, tiszta levegő, smaragdzöld víz, és majdnem érintetlen táj. Ez a magyar Alaszka!

Erről a lakókocsiról az Út a vadonba(Into the wild) c. film jutott az eszembe, ami kötelező remekműnek számít nálam. Egész úton azon járt az agyam, hogy nálunk milyen kiegyenlítettek az évszakok és hazánk menyire gazdag élővilággal rendelkezik. Hajnalban olyan énekesmadár koncsertó fogadott, hogy elszégyelte volna magát Vivaldi, de Antonio Stradivari is két lábbal ugrott volna hegedűjére. Magyarország még csonkán is kerek ország. Teljes. Tökéletes. Nagy kár, hogy nem tanultunk meg vigyázni rá és még nagyobb baj, hogy az emberek többsége úgy megy el mellette, hogy fel sem fogja annak példátlan és zseniális szépségét. A Dráva ezen szakaszát mindkét oldalról szegénység veszi körül. Minden rosszban van valami jó, mert a csóróság legalább konzervál. Most  pedig menjünk tovább, mert olyan túrában lehettek társaim, ahol bizarr módon keveredik a katartikus életöröm és az emberfeletti lapátolás keltette kondenzcsíkos alsógatya érzése. Mert bizonyosan szép csíkot húz maga mögött a hajó a felszínen, de van valami, ami a felszín alatt húzódik és nem illik beszélni róla. Kötetlenül fogalmazva összeszartam magam a fájdalomtól miközben a Mennyben voltam vendégségben.

“Út a vadonba” részletei…

Plázs a Dráván

2011.03.05. Kiültem a plázsra. Sehol egy lélek. Enyém az egész világ. A nesztelenséget egy fakopáncs kitartó kopácsolása és egy ölyv vijjogása  töri meg. A távolban kormoránok tarkítják a kövezéseket. Fejem felett réti sas köröz. Ülök a kempingszékben és nyelem a sört. Ökör iszik egymagában, tartja a mondás. Vállalom. Felemelő érzés ökörnek lenni. Halat sem fogtam. Nem is érdekel. Itt ülök a semmi közepén és azon morfondírozok, hogy a “semmi” és a “minden” milyen viszonylagos szó. Van akinek ez semmi, nekem ez a minden. Feloldódom a tájban. A sör határozottan segít. Navigáció, majd illumináció.

“Plázs a Dráván” részletei…

Magányosan

2011.02.26. Ma szemtanúja lehettem a természet farsangjának. Mesés jelmezt öltött a táj, fehér kosztümben hivalkodott a Dráva. A hó olyan kontrasztot kölcsönzött a vidéknek, hogy egy percre sem tudtam lerakni a fényképező masinámat. Csodás panorámaképek születtek! Kilenc órát voltam vízen és 14 kilométert eveztem hajnaltól alkonyatig.

Emberrel nem találkoztam, de még csak nem is láttam. Jól van ez így. Kell a magány. Nagyon szeretem az effajta társtalanságot. Az egyedüllét épp oly fontos számomra, mint a jó társaság. Kezdek összebarátkozni a Drávával. Barátságos folyó. Befogadó, csendes, izgalmas és szelíd. Azt hiszem végre otthonra leltem. Hogy is mondta József Attila? “Fecseg a felszín, hallgat a mély.” Ez minden folyóra igaz, legfőképp pedig az emberekre. No akkor csapjunk a lovak közé és jöjjön a mese!

“Magányosan” részletei…

Az idei első

2011.02.19. Beköszöntött a tavasz a lelkembe, mikor átvettem a DDKTVF (Dél-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, valamint a Határőrség engedélyét a Dráván történő hajó használatra. Mindezt kutyafuttában megspékeltem a horgászengedély kiváltásával és megkoronáztam egy kis drávai evezéssel Tóth György kapitány társaságában.

Reggel 7 órakor már a drávaszabolcsi határátkelő hídja alatt pózoltunk. Pár perc alatt felvérteztük a hajókat és kezdetét vette az árral szembeni “küzdelem”. A hajók méretük és súlyuk ellenére hibátlanul teljesítettek. A karjaim kevésbé… Itt megnézheted a videót az útról, de a “tovább” is tartogat meglepetéseket. Jó szórakozást! Lovakra fel!

“Az idei első” részletei…