Címke: álspirituális

Közzétéve

Az önkritika javára

2015.03.07. Modern hepiendizmus 2.

(“Amit a hernyó a világ végének tekint, azt a mester pillangónak nevezi.”)

“Fiatalkorom” egyik “meghatározó” olvasmánya, ami mára szó szerint illúzióvá lett. Az Illúziók még levett a lábamról, a Sirály már komoly kérdéseket hagyott hátra bennem, míg a “Híd az Örökkévalóságon át” már annyira “cunciságosnak” (rózsaszín ködbe burkolt hepiendizmus) bizonyult, hogy képtelen voltam elolvasni és szó szerint az émelygés kerülgetett. Akkoriban még csak megfoghatatlan benyomások és megérzések formájában kezdtem el irtózni az effajta irodalomtól és ha valaki rákérdezett volna nemtetszésem valódi okára nem tudtam volna rá kielégítő választ adni. Azóta sok víz lefolyt a Dráván és a dolgok merőben megváltoztak, de úgy is fogalmazhatnék, hogy gyökeresen megváltozott “a leányzó fekvése”. A folytatásban következzék egy rövidke részlet Richard Bach: Illúziók c. “művéből”, ami engem akkoriban le(↓)vett a lábamról, hogy az ifjúkorom világba vetettség érzése átadja valaminek a helyét, ami… De nem folytatom. Inkább az Olvasóra bíznám, hogy a most következő, “magán messze túlmutató” szövegből kihámozza magának azokat a látleleteket, melyek nélkül manapság nem lehetne az “új kor” irodalmáról beszélni. Akinek jó a szeme, az nyugodtan eressze el magát a hozzászólásokban, de azért NE annyira, mint azok a bizonyos lények, annak a bizonyos folyónak a fenekén! Az idézetek egyébként magukért beszélnek… Rajta hát!

“Az önkritika javára” részletei…

Közzétéve

Modern hepiendizmus

2015.03.04. New Age kritika

A minap ismét bementem egy könyvesbolt cseppet sem eldugott sarkába és megrettentem. Tulajdonképpen a “modern ezotériának” (már a kifejezés önmagában is paradoxon) külön könyvesboltja volt a könyvesbolton belül. Volt itt minden, mint a búcsúban, azzal a különbséggel, hogy a búcsúban ennyire aljas, sunyi és álságos dolgokkal nemigen találkozik az ember. “Elfogadás, a pillanat varázsa, tökéletes teljesség, boldogság, szeretet, a most hatalma, a béke és a csend fontossága, szeresd a világot, valósítsd meg önmagad, a tudatalattid csodálatos hatalma, felébredés, mondj igent a jelenre, hallgass a szívedre, az érzelmeink fontossága, szentimentális életérzés, romantikus és öntudatlan tompultság, a lelki dimenziók rejtett kulcsai, fogadd el önmagad és azt ami van, ülj le és kapcsolj ki, ne gondolj semmire, már meg is valósultál.” Ami különösen “tetszett”: “Az emberi evolúció következő lépése: túllépni a gondolaton. Ez most sürgős feladatunk” illletve: “Amikor elfogadod azt, ami van, minden pillanat a legjobb. Ez a megvilágosodás.”

Csak egy kérdés: Vajon milyen minőséggel bírhat az a fajta “ezotéria”, ami a sikerkönyvekre és a menyiségre hajaz, méghozzá úgy, hogy mindenkire passzol? Nem ócska és eltévelyítő nivelláció mindez? Egyáltalán milyen kvalitással bírhat egy olyan “mű”, amelynek a nyelvezete úgy lett megformálva, hogy mindenki könnyedén megértse? Juliska néni! Maga sikeres lehet és boldog lehet és lelki nyugalmaz szerezhet itt és most, sőt még ott is! Evilágon és túlvilágom egyaránt! Vajon, hogy viszonyulna az “átlagpolgár” egy olyan tanításhoz, amely azt jelölné meg kiindulópontjának, hogy az ember szinte elviselhetetlenül nyomorultul (elviselhetetlenségig felfokozott válságtudat) érezze magát? Vajon készek lennének “Kényelmes Kellemesék” egy olyan könyvre áldozni, mely olyan lenne cunciságos egzisztenciájukra nézve, mintha skorpióval háltak volna? (Már ha egyáltalán képesek lennének felfogni.) Modern kor. Kényelmes élet, könnyed halál. Boldog és kellemes túlvilág.

“Mi Atyánk ki vagy a mennyekbe’ mondd csak melyik ajtón menjek be?”

Ismét egy Erdei Zoltán mű. Csakúgy, mint az előzővel, ezzel kapcsolatban is ambivalens érzések kerítettek a hatalmukba, de ezen vegyes érzések, “érzelmek” miatt gyerekes dolog lenne az írót hibáztatnom, már csak azért is, mert valószínűleg csak önnön kvalitásbeli hiányosságaimnak eshettem áldozatul. Mindezek ellenére, Erdei Zoltán könyveinek a polcomon a helye, mert könnyelműség lenne elmenni egy ilyen lényeglátással bíró tradicionális szerző mellet, hiszen sosem volt még ekkora az eltévelyedés lehetősége, mint napjainkban. A folytatásban következzék egy rövidke méltatás egy olyan ember tollából, aki az effajta dicsérő szavakkal igen fukar módon szokott bánni. (én)

“Modern hepiendizmus” részletei…