Címke: atyafi

Közzétéve

Misi bácsi

2011.04.21. Kajakos szemmel, túlzás nélkül elmondható, hogy az Ódráva elhelyezkedése, élővilága unikumnak nevezhető. A táj sokszínű. Bedőlt fák, hínármezők, korhadt stégek, töklevél mezők, nádfalak és rengeteg védett állat színesíti a régiót.

Egész úton a letűnt korok emberein járt a fejem. Egykoron pákászok és halászok járták a környéket. Még vízimalom is üzemelt. Hova lett a molnár és a családja? Hová tűntek a széles ladikok és hálót fonó dolgos újak? Békésen csendben mosolyog a péterhidai temető. Immáron övé a titok. Tudás, tapasztalat, öröm, bánat, szerelem. Elvette mind, elnyelte mind. A mai kor embere pedig önmagát becsapva, öntelten száguld az aszfalton a semmibe. Kétszáz év alatt semmit sem változott a világ. Kényelmesebbek lettünk, de az alapkövek megmaradtak ugyanannak. Nem árt az óvatosság. Vajon a jövő emberei mit fognak rólunk gondolni, mikor eleveznek a “fejünk felett”?

“Misi bácsi” részletei…

Közzétéve

Út a vadonba

2011.03.11-03.12. Drávaszabolcs-Zaláta-Drávaszabolcs. Tizenhat éve annak, hogy Alaszkában jártam. Az elmúlt két nap nosztalgiával töltötte meg szívemet. Hideg, tiszta levegő, smaragdzöld víz, és majdnem érintetlen táj. Ez a magyar Alaszka!

Erről a lakókocsiról az Út a vadonba(Into the wild) c. film jutott az eszembe, ami kötelező remekműnek számít nálam. Egész úton azon járt az agyam, hogy nálunk milyen kiegyenlítettek az évszakok és hazánk menyire gazdag élővilággal rendelkezik. Hajnalban olyan énekesmadár koncsertó fogadott, hogy elszégyelte volna magát Vivaldi, de Antonio Stradivari is két lábbal ugrott volna hegedűjére. Magyarország még csonkán is kerek ország. Teljes. Tökéletes. Nagy kár, hogy nem tanultunk meg vigyázni rá és még nagyobb baj, hogy az emberek többsége úgy megy el mellette, hogy fel sem fogja annak példátlan és zseniális szépségét. A Dráva ezen szakaszát mindkét oldalról szegénység veszi körül. Minden rosszban van valami jó, mert a csóróság legalább konzervál. Most  pedig menjünk tovább, mert olyan túrában lehettek társaim, ahol bizarr módon keveredik a katartikus életöröm és az emberfeletti lapátolás keltette kondenzcsíkos alsógatya érzése. Mert bizonyosan szép csíkot húz maga mögött a hajó a felszínen, de van valami, ami a felszín alatt húzódik és nem illik beszélni róla. Kötetlenül fogalmazva összeszartam magam a fájdalomtól miközben a Mennyben voltam vendégségben.

“Út a vadonba” részletei…

Közzétéve

Plázs a Dráván

2011.03.05. Kiültem a plázsra. Sehol egy lélek. Enyém az egész világ. A nesztelenséget egy fakopáncs kitartó kopácsolása és egy ölyv vijjogása  töri meg. A távolban kormoránok tarkítják a kövezéseket. Fejem felett réti sas köröz. Ülök a kempingszékben és nyelem a sört. Ökör iszik egymagában, tartja a mondás. Vállalom. Felemelő érzés ökörnek lenni. Halat sem fogtam. Nem is érdekel. Itt ülök a semmi közepén és azon morfondírozok, hogy a “semmi” és a “minden” milyen viszonylagos szó. Van akinek ez semmi, nekem ez a minden. Feloldódom a tájban. A sör határozottan segít. Navigáció, majd illumináció.

“Plázs a Dráván” részletei…