Ottó bá ezüstjei, az UL Peca mibenléte és Hamvas Béla

2014.01.19. Szerintem…

A múlt év őszén merült fel bennem a kérdés, hogy végre már illene egy tisztességes botot vennem, hogy szakítsak a könnyű pergetés “divatjával”, ami való igaz, hogy az elején megfogott, de a vége felé már inkább csak egy nevetséges bohóckodásnak tűnt. A pálca ismét Fekete Ádám környékéről érkezett és a 10-42 grammos dobósúly igencsak megtévesztőnek bizonyult, mert ezzel a dióverővel még az autómat is odébb tudnám rángatni. A Dragon Zander szériájában minden benne van, ami egy horgászbotban jó lehet. 

“Ottó bá ezüstjei, az UL Peca mibenléte és Hamvas Béla” részletei…

Csuka; a nagy közhely

2013.07.27.

A minap egy horgászboltba vitt a szükség, mert megelégeltem a drávai csukák műcsalijaimra kifejtett rettenetes szájprését, amely szó szerint megkeserítette és megnehezítette a horogszabadítást. -Jó napot kívánok, szájfeszítőt keresek. -Szájfeszítőt júliusban? -Igen, azt. Júliusban. -De hát szájfeszítő csak ősszel lesz. -Miért csak ősszel? -Mert akkor megy a csuka. Akkor van a szezonnya.”  Igen, így mondta. Így. Két ennyel. Szezonnya… A szombati peca ismételten -mint azt már megszoktátok- az emberi tudatlanság, a vadvízi nyers életérzés és a tradicionális metafizika jegyében telt, parádés halakkal megfűszerezve. Persze szigorúan csukák nélkül, mert a csuka ideje csak akkor jöhet el, ha majd arra a homo sapiens engedélyt ad.

“Csuka; a nagy közhely” részletei…

De csak a falig

2013.07.19. 

Még mielőtt megfeszülne a musculus latissimus dorsi, van szerencsém örömmel jelenteni, hogy két páratlan ritkaság futott be az AtyafiPeca főszerkesztőségébe a wobbler pályázattal kapcsolatosan. Velük a közeljövőben még találkozni fogunk, mert a tengelyhatalmak oldalán fognak harcba szállni a “szövetséges hordák” és a “bolsevik balinhadak” ellen. Addig is maradnak a hajnali csipás szemek, a korai rántották, a sportszeletek, a  Gösserek és a mezétlábas magány. És természetesen marad -ahogy azt a kor szellemes megkívánja- az elhatárolódás. A ragacsos gél, amelyik már-már olyan cunci, hogy aranykeretbe kéne foglalni.

“De csak a falig” részletei…

EgérHal!

2013.06.29. 

Egérhal, halegér. Egérhalazni, egérhalazható, egérhalazós, egérhalazás, egérhaltalan, egérhal-szerű, egérhal szagú, megegeresedett egérhal, megegeresedett halegér. Haltalan egér és egértelen hal. Egér mérget evett hal és varsába úszott egér. Pufira ment egér és sajtra ment hal. Tovább is van, mondjam még? 

“EgérHal!” részletei…

Ormánság, a Nagybetűs Élet

2013.06.20. Avagy nem UL-nek való vidék…

Minden rosszban van valami jó – tartja a mondás. Lehetséges, hogy az Ormánság elmaradott vidéke az ájrópúnios és csuda modern országunknak, de azért ezen a vidéken még van lehetőségük a gyerekeknek az igazi szocializációra. Úgy is fogalmazhatnék, hogy nem csak a mesterséges szülői búra alatt, hanem azon kívül is élhetnek és ez nagyon a kedvemre van. Talpraesett, vásott srácok, akik egy nyári szünidő alatt többet élnek, mint egynéhány városi majom elkényeztetett üvegház-kölke, akinek összerezzen a lába egy kutya láttán és aki úszni is csak virtuálisan tanult meg, otthon, a számítógép előtt, gps jeladóval a valagában. Mert anyu és apu tesz róla, hogy mire te is nagy leszel, addigra marokszám zabáld az antidepresszánsokat és ne csak személyi edződ, de személyre szabott pszichiátered is legyen…

“Ormánság, a Nagybetűs Élet” részletei…

Ottó bácsi villantói 2

2012.11.27.

Léteznek olyan vizek, amiket péppé vertek már wobblerekkel és akadnak olyanok, ahol még nagy úr a pörgyettyű és a kanál. Előbbin jó ötlet lehet előrántani egy karcsú támolygót, utóbbin pedig szépen muzsikálhatnak a wobblerek. Én nem igazán szeretek villantózni és a parányi műcsalikban hiszek, azonban Ottó bácsi arany és ezüst étkészlete egy perc alatt kirántotta alólam a szőnyeget. Mindenesetre a tegnapi napom a humor és az elmélkedés jegyében telt. A szabadnap jegyében… Az intellektuális kurválkodás jegyében…

“Ottó bácsi villantói 2” részletei…

Ottó bácsi villantói 1

2012.11.24. Made in Hungary

Annak ellenére, hogy nem tartom magam egy nagyétkű embernek, mégis rengetek kanál volt nálam. És nem csak karcsúak, vékonykák, hanem olyan szélesek és nagyok, hogy az ember kevesebb, mint egy perc alatt végzett volna egy nagy tál húsleves kikanalazásával. Nap végére igazán jóllaktam és alig tudtam partra tántorogni, párdon, támolyogni…

“Ottó bácsi villantói 1” részletei…

Kenart 1

2012.09.08. *KENART WINNER*

Egy órája sincs, hogy vettem magamnak egy pecabotot. Annyira megtetszett, hogy nem tudtam ott hagyni. Az eset pikantériája, hogy annak ellenére, hogy a horgászbolt legolcsóbb pálcája volt, mégis a legkisebb súllyal, és a legjobb fogással rendelkezett. A kíváncsiság kedvéért végigmustráltam a bolt “legjobb” pergetőbotjait és még a legdrágább sem vett le a lábamról. Utána következtek a műcsalik. Szinte csak Rapalákat találtam, méghozzá nagyon széles választékban. -Kenart van? –kérdeztem, de csak egy értetlen tekintet volt a válasz. Azonban a Rapalák ára szép kövérre sikeredett és azon somolyogtam, hogy két műcsali árából sikerült egy baromi jó pálcát vennem. A Kenart persze csak hab a tortán. Az olcsóbb nem minden esetben jelent silányabbat, igaz a kivételek erősítik a szabályt. A Kenart pedig kétségtelenül egy nagybetűs kivétel.

“Kenart 1” részletei…

Szent Lődörgés

2012.09.02. Hamvas Béla: Thoreau

“- Ki a legelőre! Elég szénát ettetek!

Pont az én esetem, gondoltam, amikor ezt a mondatot olvastam. Thoreau, bár neve francia, Észak-Amerikában élt és angolul írt. Neve minden számottevő katalógusban megtalálható, mert a Walden több száz kiadást ért. Méltán. El kell képzelni, hogy ez az emberjava férfikorában, bár komoly iskolákat végzett, egy napon hátat fordított a civilizációnak, kiment a vadonba, fatörzsekből házat épített, vadászott, halászott, fát vágott, szántott, és egyedül volt két álló esztendeig. Ez a Walden témája, s ebből látszik, hogy a világirodalomban alig van elragadóbb könyv. Ő igazán tudta, mit jelent: Ki a legelőre! Elég szénát ettetek!”

“Szent Lődörgés” részletei…

Rapture

A mai bejegyzésben már tényleg Evola Pogány Imperializmusát szerettem volna ismertetni, de mentségemre szolgáljon, hogy még nem olvastam ki. Egyszóval ismét marad a tömény szar. Vadvízi evezés, nomád élet, horgászat, romantika, szex, pajkos perverzió és rengeteg csuka. Nagyon utálom már ezt a kajakos életformát. Gondolom Ti is. :-O No, akkor pörgessük csak fel azokat a rettenetes lapátokat és fingjunk nagyokat polietilénbe!

“Rapture” részletei…