2015.07.02.
Viator küldte hozzászólásként és annyira jól sikerült megragadnia a lényeget, hogy ez alkotja a jelenlegi bejegyzés bevezetőjét. A folytatásban pedig meglovagoljuk Evola tigrisét…
“Ha már Robert R. Reilly neve felmerült, legyen szabad hivatkoznom a “Szférák zenéje” című írására. Éppen Schönberggel – a zenei demokrácia atyjával – kapcsolatban írja a dodekafóniával kapcsolatban:
“To constructs this system he had to make music outside of the realm of nature into abstract ideological system.” Now Schoenberg’s attempted solution was to replace consonance with dissonance and to say that dissonance was the new norm.”
Gyönyörű és direkt megfogalmazása annak az ellenérzésnek, ami már régóta bennem is meg volt ezzel a zenei stílussal kapcsolatban. Egyszer egy képzett zenetanárnak említettem hasonló Reilly-hez meglátásomat, mely szerint Schönberg a disszonanciát zenei stílussá emelte. A tanár nagyon finoman, de egyértelműen jelezte, hogy zenei analfabétának, már már gyenge elméjűnek tart.
Megítélésem szerint viszont Schönberg a modernizmus rejtett csapdáinak áldozata lett. Ő is úgy akarta felszabadítani (megváltani) a formákat, hogy nem volt meg az a princípium, amibe azokat visszaintegrálhatta volna. Csak széttörte a zenei keretet, ezáltal nem szabaddá tette a hangokat, hanem szabadossá. Kakofóniává.
Ehhez pedig szorosan kapcsolódik a jazz műfajának megítélése. A jazz egy életveszélyes műfaj. Újabban a “zene dzogcsenjének” szoktam hívni. A dzsogcsen a tudat centrumára, a jazz pedig a hangok princípiumára irányuló KÖZVETLEN aktus (a kettő végső soron ugyanaz). Természetesen itt minden egyéb műfajnál fontosabb az előadó személye, pontosabban személyfelettisége. Szabados György nagyon jól megértette a jazz zenész ebbéli felelősségét.
Nagyon sok “ösztönből” játszó jazz előadónak szerintem fogalma sincs, hogy milyen erők játékszerévé válik “átszellemült” produkciója közben. Szóval csínján a jazz hallgatásával…”
“Julius Evola: A modern zene és a jazz” részletei…
atyafipeca.hu 