Az Egyedüllét Valósága
2015.02.27. A “filozófiai tabu”
Ezekben a percekben több millió ember él át orgazmust, míg a Föld nagy részének lakossága az igazak álmát alussza. Vannak akik bányák mélyén szenet fejtenek, vannak, akik homokos tengerparton süttetik a hátukat és vannak, akik blog blog bejegyzést írnak, miközben különböző űrszondák képeket küldenek feléjük több milliárd kilométer távolságból. És akkor még nem is említettem azoknak a nőknek és gyermekeknek az ezreit, akiket éppen ebben a másodpercben erőszakolnak meg világszerte. Ismerős ugye? A napi rutin agyf@szolás, melytől még a légnemű is folyékonnyá, a folyékony is szilárddá válik. Már gyermekkorom óta, mikor efféle híreket hallottam mindig egy furcsa és megmagyarázhatatlan mélyről jövő érzés kerített a hatalmába. Hogy mi volt ez az érzés? Egyfajta furcsa abszurditásnak a megélése. A lehetetlenség érzése, de közelebb vagyok a valósághoz akkor, ha azt mondom, hogy a valószínűtlenség érzése kerített a hatalmába. Hogy több ezer kilométerre tőlem van egy hatalmas vízesés, melyet turisták milliói látogatnak meg minden évben és ha nem hiszem, hát nyitva áll előttem is a lehetőség, hogy oda utazva magam is átéljem, ahogy több millió tonnányi víz “lába alól” elfogy a talaj és ahogy dübörögve zúdul a mélybe? Valószínűtlen. Hamvas Béla szerint a világot mája takarja. Varászlat fedi. Miért van az, hogy ez nekem sosem tűnt valószínűtlennek és mindig is valóságosabbnak hangzott, mint Einstein relativitás elmélete, Kopernikusz heliocentrikus világképe, vagy akár egy marék homok a Dráva parton? (én)
Nehéz egy effajta kérdést feszegető műről bármit is írni mindazok fényében, amit kiolvastam belőle. Elsőre beletört a bicskám, de aludtam rá párat és újra nekikezdtem. Erdei Zoltán könyve megrázó, kegyetlen, eredeti, néha idegesítő, gyakran kínkeserves, de ennek ellenére a kedvemre van és volt, már csak azért is, mert megerősített abban a “sejtésemben”, amit már egy jó ideje -többek között Guénon, Evola, Hamvas és László András hatására- megformálódott bennem. Az újonnan feltűnt tradicionális szerző egy olyan fajta “misztériumot” feszeget, aminek még a régi ember is tudatában lehetett, hiszen még a Biblia is -nem egy helyen- eleven módon tapint rá az “egyedüllét valóságára”. Mindezek ellenére, “én személy szerint” úgy vélem, nem biztos, hogy szerencsés dolog egy ilyen kényes témát ennyire túlforszírozni, de ennek szemlátomást -bizonyos utalások alapján- a szerző is tudatában lehetett. Persze az olvasottak fényében paradoxonnak tűnhet már önmagában ez a bejegyzés is, de igazából ezt csak “azok” gondolhatják és tételezhetik, “akiknek” a tekintete elsikkad a lényeg felett. Végezetül fontos még kiemelni, hogy A Metafizikai Egyedüllét Fokozatainak nem megfelelő értelmezése rengeteg veszélyt rejthet magában, nem is beszélve az ebből eredeztethető eltévelyedésekről és deviációkról, melyek általában -vulgáris és félreértelmezett szinten- a különböző New Age irányzatok közös ismérve és jellemzője. A folytatásban következzék pár rövidke idézet a könyvből. Kérem csak “azok” szóljanak hozzá, “akik maguk is” olvasták.
atyafipeca.hu 