Töredékek a 2021. 09. 24-én megtartott “Szolipszizmus és religiók” című Virág László előadásból. „Olyanok vagyunk, mint az álmodó, aki álmodik, majd benne él az álomban. De ki álmodja az álmodót?” „Én vagyok az Úr, aki játékosan forgatja az erők kerekét. Természetem tiszta és én magam vagyok az erők nagy kereke urának helyzetében. Csakis bennem nyilvánul … Szolipszizmus és religiók részletei…
2016.05.31.
“Miután az ember már rádöbbent egy megrázó és könnyen fölidézhető belátással saját céltalanságára, felfoghatatlan számára, hogyhogy a többiek még ennyire sem képesek. Kioltani magad oly magától értetődő és egyszerű tettnek néz ki! Miért hát olyan ritka, miért mulasztja el mindenki? Azért, mert az értelem hiába utasítja vissza az életkedvet, a cselekvéseket elnyújtó semmi ereje meghaladja minden abszolútumét; ez magyarázza a halandók hallgatólagos szövetségét a halál ellen; ez a semmi nem puszta jelképe a létezésnek, ez maga a létezés; ez a minden. És ez a semmi – ez a minden -, bár képtelen értelmet adni az életnek, mégis arra kényszeríti azt, hogy kitartson abban az állapotban, amiben van: az öngyilkosság-nélküliségben.”
2016.05.22. Tudom, nem ildomos a “Feldmár-féléket” felemlegetnem, de ezt most minden hibájával, fogyatékosságával, vulgarizmusával együtt érdemes volt megtekintenem. Feldmárról már sokat olvastam, viszont Feldmártól keveset. A minap valaki a “tradicionalista” jelzővel illetett, némelyek pedig odáig merészkedtek, hogy a “jobboldali anarchista” jelzőt próbálták rám tukmálni, de olyanok is akadtak, akik szimplán “lenáciztak”, sőt (horribile dictu) “lezsidóztak”. … Valóság részletei…
2016.05.13.
A kéz vonalai
“Néhány napja kezdte el olvasni a regényt. Közben sürgős elintéznivalója akadt, így félretette a könyvet, és csak akkor vette ismét a kezébe, amikor visszavonatozott a birtokára; lassacskán felkeltette az érdeklődését a cselemény és a szereplők jellemrajza. Akkor délután írt egy levelet a megbízottjának, megtárgyalt az intézővel egy bérleti ügyet, majd ismét elővette a regényt a csendes dolgozószobában, amelynek a tölgyfaparkra néztek az ablakai.
2016.04.19. Mi vagyunk az üresek A kitömött emberek Jaj! összehajlunk Összehajlik szalmabélű kobakunk. Száraz hangunk Mikor összesugdosunk Halk és nincs értelme semmi sem Mint a szél száraz gyepen Vagy patkányláb tört üvegen Száraz pincében odalenn Formátlan alak, árnyék színtelen, Megbénult erő, gesztus mozdulatlan. Azoknak, akik átkeltek nyitott Szemmel a halál másik országába Ha emlékeznek még … ÜresEK részletei…
2016.02.17. “Két titkos sötét pont nézi szememben Az életet, amely körülront engem. Kiállítások káprázata ez, Én nézem és nem nyúlok semmihez.” x “Egy gyanús látomás csak, sivár kulissza, világ nélkül való kérdés, trójai faló, kopott törmelék, kósza levélrajz a való.” Két titkos részletei…
“Végül is olyan formán érti meg a külvilágot, mint valamely mozielőadás nézője a vetítővásznon végbemenő jelenetek sorozatát. Aki a nézőtéren ül, jól tudja, hogy a vetítővásznon semmi egyéb nincs, csak fény és árnyék. Mégis ott látja az előadás egész cselekményét. Hegyeket, tengert, szobákat, termeket, emberi otthonokat lát maga előtt, szélben hajladozó fákat, mozgást, életet. És embereket, akik nevetnek és sírnak, dolgoznak, küzdenek, örvendeznek és csalódnak, ahogyan a sorsuk megengedi és megkívánja. Mindez ott pereg le a szeme előtt. A vetítővásznon azonban mindebből semmi sincs, csak a fénysugarak vibrálása, megjelenése és kialvása. Magát a drámát és annak minden szereplőjét a filmszalag őrzi magában, a film, amely a néző mögött, elzárt kamrában rejtetten, pereg.” (…) Kaczvinszky József
2015.11.28. Létrendi krízis
“A szent könyvek azért jöttek létre, szolipszisztikusan fogalmazva, mintegy Ariadné fonalaként, “önmagamnak írtam” a szent könyveket, hogy ezek által a válságban levő lényemet vissza tudjam vezetni abba az ontológiai állapotba, amely a válságot megelőző és meghaladónak tekinthető.” Baranyi Tibor Imre
2015.11.26. Kaczvinszky József: A Hét Beavatás
“Elveszíti ilyenformán a biztonságnak minden érzését az anyagvilágban. Nincs tárgy és nincs élőlény többé, amire vagy akire támaszkodhatnék az élet folyamán. Megrohanja az egyedüllétnek, az egyedüllétnek, az egyedül-maradottságnak a szörnyű érzése, valahányszor megkísérli, hogy kinyújtsa kezét a káprázatok felé. Érzi, hogy örvénylő, kavargó tünemények veszik körül csupán… Mert nem tud megbékélni avval, hogy amit érzékel, semmi sem lehet valóság. Szenvedést, vergődést jelent számára, hogy megbarátkozzék evvel a felismeréssel, evvel a gondolattal, a tökéletes magára-maradottság és magányosság gondolatával.”
atyafipeca.hu 