Popperezés Alberttel

2012.07.15. Avagy titánok a töklevelek alatt

“- Higgye el nekem, az a fontos, hogy ne legyünk gyávák. Ha már elérkezett az idő, akkor gondoljuk végig. Akkor ne féljünk kimondani a szavakat. Azt, hogy utolsó, meg az ilyent. Akkor már nem szabad félnünk az ilyen szavaktól. Utolsó. Hát igen uram, ez az utolsó virág, ami ezen a földön az én számomra termett. Ezen a földön, érti? Ezzel legyünk tisztában végre. – Az ember általában fél a szavaktól. Megszokta, hogy féljen tőlük. Mert egy életen keresztül egyebet sem hallott, csak szavakat, és rendesen nem volt semmi a szavak mögött, amiket hallott. Hányszor hallottuk életünkben, hogy “örökké”, “soha”, “utolsó”, és hányszor mondottuk ki magunk is őket, és nem éreztünk semmi különöset amellett, mert hiszen tudtuk, hogy az “örökké” mögött nincsen az örökkévalóság, és a “soha” mögött nincsen a végső megsemmisülése valaminek. És most aztán egyszerre úgy jártunk, mint a mesebeli pásztorlegény, aki naponta “farkas”-t ordított és amikor valóban eljött a farkas, ordítani sem mert, mert nem volt több hitele a szavának…

“Popperezés Alberttel” részletei…